Így kezdődött…

Évek óta nyaranta ribizli szörpöt készítünk. Az egész több, mint 15 éve kezdődött, amikor hallottunk arról, hogy először támogatásokat adtak ribizli telepítésére, majd néhány év múltán egyszerűen nem vették át a gyümölcsöt. Tipikus magyar történet.

Gyerekkori barátommal, aki egy falu polgármestere lett, összedugtuk a fejünket: valamit tenni kellene! Első évben lementem autónkkal, és elhoztam 150 kg ribizlit, mondván, hogy Budaörsön majd biztosan megveszik, mert boltban nem lehet kapni. Tévedtem. Egy-két ládát valóban elvittek, de az emberek zöme már nem áll neki pancsolni ezzel a gyümölccsel. A férjem, Tamás, amikor meglátta a sok ribizlit, azt mondta kicsit mérgesen: „Na jó, neki mindegy, de ő hozzá nem nyúl ehhez a töméntelen gyümölcshöz…” Akkor nekiálltam, hogy egy házi passzírozón az egészet feldolgozzam. A barátok között, a családban egy-kettőre elfogyott, mindenki nagyon dicsérte. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy némely üveg – amibe nem tettünk tartósítószert – felrobbant, mert a hagyományos módszerrel nem tudunk olyan körülményeket teremteni, amiben nem szaporodnak a gombák.

Később találkoztunk a kiskőrösi almalével, amit 5 literes dobozokban árulnak, és nincs benne semmilyen tartósítószer. Elutaztunk a gazdához. Nagyon szimpatikus ember volt. Elmesélte, hogy lefagyott az almája, ott állt összetörve: az egész évi bevétele és munkája romokban hevert. Akkor azt gondolta, egy kiút van: feldolgozni lének. Eladósította a házát, rávette a termelőszövetkezetet, hogy álljanak mellé, nagy kölcsönt vettek fel, és beindítottak egy lé-üzemet. Kaptunk tőle pár dobozt meg zacskót, és következő évben már a férjem, Tamás is lelkesen dolgozott a dobozos szörppel itthon. Éjszaka dolgoztunk, már minden lila volt itthon, amikor Tamásban elővillant a gépész, azt mondta, centrifugáljuk ki! Elszaladt az áruházba, vett egy Hajdú típusú ruhacentrifugát, szúnyoghálót, miegymást, és így sikerült hajnalra végeznünk a szörpgyártással. Ez a kis centrifuga lett az alapja a mai rendszernek. Nekiállt, megtervezett egy szalagos prést és egy sterilizáló berendezést. Minden egyes alkatrészt legyártattunk saválló acélból, tehát úgy, hogy élelmiszeriparban is használható legyen, így állt elő a mai mobil gyümölcsfeldolgozónk alapja.

Néhány éve egy kis faluban bérelünk egy kis földet és dolgozzuk fel a falu ribiszke termésének egy részét. A falusiak, valami hihetetlen készséggel, szinte maguktól mellénk álltak. Hordtak oda ládákat, ásót, kaszát amire épp szükség volt. Egyik néni látta, ahogy mosom a ribizlit, azt mondja: „Ágikám, maga még fiatal! Nem szabad ilyen vizesen itt állni, megfázik.” Hazaszaladt, visszajött egy hentes-köténnyel. Az emberek egészen fellelkesedtek, hogy végre valakinek kell a ribizlijük. Volt úgy, hogy, amikor már minden erőnk, tartalékunk elfogyott, maguktól beálltak segíteni. Azt éreztük, hogy a szívükbe zártak, megjelent előttünk valami ősi falu képe, amiben még természetes volt az összefogás. A végén pedig azt mondták, visszavárnak.

Hihetetlen az a kiszolgáltatottság, amiben a kistermelők élnek. Ugyanis ezek a gyümölcsök nem tárolhatók sokáig, ezért a hűtőház tulajdonosoktól függ minden. Szeretnénk ha ez nem így lenne, ha lenne több lehetősége a gazdáknak választani.

A mi szörp receptünk a régi: sűrű, tiszta gyümölcslé és cukor, mindenféle egyéb adalék, tartósítószer, színezék, meg “miegymás” hozzáadása nélkül. 3 literes „Bag in Box”, azaz „zacskó a dobozban” csomagolásban, ügyes kis csappal az oldalán. A szörp nincs felforralva, csak 75 fok körüli hőmérsékleten, kíméletesen hőkezelve.

Lehetne persze kisebb kiszerelésbe is csomagolni. Szerintünk azonban a mai időkben gondolni kell arra is, hogy szinte minden ivólé sűrítményből készül, amit méregdrága dobozba tesznek. Ezt az emberek sorozatban kidobják. A környezetvédők is aránylag még ezt a módszert tartják a legelfogadhatóbbnak, mert a 3 liter szörpből – ami viszonylag kis helyen elfér – kb. 12-15 liter ivólé készíthető, amely 12-15%-os gyümölcslének felel meg, tehát sok szemét kidobását megúszhatjuk.